Lotyónak nevezte párttársát a jobbikos képviselőjelölt, Kiss Attila – videó

A Jobbik mártélyi elnöke, Borda Anikó egy interjújában alkalmatlannak nevezte országgyűlési képviselői posztra a makói állatorvost, Kiss Attilát, aki egyik fórumán a médiának nyilatkozva lotyónak nevezte.

– Őt egyetlen dolog motiválja, ami pénzt belefektetett a pártba – meg is mondta – ki tudja venni. Valamit most már kapjon azért cserébe, amit beletett.” – nyilatkozta Borda Anikó, a Jobbik mártélyi elnöke egy interjúban Kiss Attiláról, a párt vásárhelyi és makói országgyűlési képviselőjelöltjéről.

Bordát korábban Kiss azzal keresett meg: adja át neki az általa vezetett horgászegyesület címlistáját, hogy fel tudja használni az azon lévő neveket, címeket, adatokat a béruniós papírjához, mintha azok az emberek azt aláírták volna – írta a Vásárhely24.

Kiss Attila szerint a pártjában csalódott mártélyi nőt lefizették, azért nyilatkozott így a Jobbikról és róla. A nyilatkozatban – amiről a Vásárhely24 hangfelvételt is közölt – hallható, amint lotyónak nevezi Bordát.

Korábban a párt alelnöke, Ózd polgármestere, Janiczak Dávid egy hangfelvételen arról beszélt, mennyire undorodik a csúnya nőktől, egy másikon trágárkodva anális közösüléssel fenyegette meg saját női beosztottját, ha nem teszi, amit ő mond.

Megjegyzés hozzáadása