Új tűzoltóautó segíti a mentést, de a 32 éves IFA is szolgálatban marad Földeákon

Földeák – Évente több tucat bevetése van a Makói járás egyetlen önkéntes tűzoltó-egyesületének, a földeákinak. Munkájukat ősztől egy vadonatúj, 50 milliós kocsi is segíteni fogja.

– Jelenleg egy jó állapotú, de már 32 éves IFA a tűzoltókocsink – mondta Varga Zoltán, a földeáki önkéntes tűzoltóegylet elnöke. Az 1892-ben alakult és azóta is megszakítás nélkül működő egylet a maga nemében az egyetlen a Makói járásban; pillanatnyilag 31 tagjuk van, és a makói hivatásos tűzoltókkal együtt dolgoznak. Mindezt annak kapcsán mesélte el, hogy – mint egy, a községházán tegnap tartott konferencián kiderült – ősszel egy pályázatnak köszönhetően egy vadonatúj kocsit kaphat a csapat.

A falu polgármestere, Hajnal Gábor elmondta, a pályázatot a Románia délnyugati csücskében lévő, 1300 lelkes Balkány községgel együtt nyújtották be. Magyar oldalon az együttműködésben részt vesz Apátfalva, Csanádpalota, Kiszombor, Magyarcsanád, Óföldeák és Pitvaros is – utóbbiak szivattyúval gazdagodnak, illetve számíthatnak a földeáki tűzoltók segítségére. A földeáki új kocsi egy 50 milliós értéket képviselő, 6 fős legénységet és 4000 liter vizet szállítani képes, összkerék-meghajtású Renault lesz. Mellette a régi IFA is szolgálni fog még 5 évig.

A földeáki tűzoltóknak tavaly 48 bevetésük volt, de 20-25 a gyengébb években is van. Főként műszaki mentésekhez, például ágakat darabolni, szivattyúzni hívják őket; ott voltak az emlékezetes nyári nagylaki viharkárok elhárításánál, de riasztották őket lakástűzhöz is.

Megjegyzés hozzáadása