A Búza utca újul meg Béketelepen

– A Járható Vásárhely Program a Fidesz-KDNP kezdeményezésére indult, és körzetemben, Béketelepen csak a Búza utcát érinti – mondta a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Fekete Ferenc önkormányzati képviselő.

Hozzátette: az első körben 53 utca és 24 járda újul meg, és már dolgoznak a folytatáson. A 2. ütemben sorra kerülő utcák, járdák listájába Béketelepről bekerülhet a Nyárfa, a Felhő és a Dobó Katalin is. A lakossági igényeket ősszel mérik fel fórumokon.

A Búza utca a 90-es évek végén, 1998-ban, 1999-ben lett szilárd burkolatú, az ottlakók készítették – pénzt és saját munkájukat rááldozva – az útalapot, az aszfaltréteget a város húzta rá. A 625 méteres, 2270 négyzetméteres utca teljes hosszában megújul, új aszfaltburkolatot kap és ez 30 millió forintba kerül – sorolta a képviselő. A helyszínen megállapíthattuk, ráfér a rekonstrukció és ezt az ott élő szakács, Bihacsy László is megerősítette. Kijelentette: nagy gond, hogy az úttest keskeny, szűk a nagyobb járműveknek, nagy a terhelése, a széle töredezik, és a felülete magasabban fekszik, mint a bejárók. Utóbbi miatt nagyobb esőzéseknél a víz megáll járdán, illetve befolyik az udvarra. A rossz állagú utca felújításának közbeszerzése elindult, a munka ősszel kezdődhet.

A közeli Rárósi út is megújul még az idén – nem a Járható Vásárhely Programban, másik projektben – a Jókai utca és az elkerülő közötti 2,3 kilométeres, 7400 négyzetméteres szakaszon, ennek a rekonstrukciója 110 millió forint lesz.

Megjegyzés hozzáadása