Igaz, 19 év főpásztori munka után 2006-ban nyugalomba vonult, de ma is dolgozik. – A dómban misézek és gyóntatok, hívnak búcsúkba is. Amíg visz a lábam, s forog az agyam is, teszem a dolgom, amire Krisztus hívott – mondta lapunknak. Gyulay Endre ma ünnepli pappá szentelésének 65. évfordulóját a dómban. A hálaadó vasmise 10 órakor kezdődik. Névjegy Gyulay Endre 1930. szeptember 17-én született Battonyán. A szegedi dómban szentelték pappá 1953. október 21-én. Segédlelkészként tevékenykedett Röszkén, Ásotthalmon és Gyulán. Kinevezett plébános 1960- tól volt Domaszéken, Mezőhegyesen, majd templomigazgató Makón. 1972-től retorikatanár és lelki igazgató a Hittudományi Főiskolán és a Papnevelő Intézetben. 1983-ban Rókuson lett plébános. 1987 júniusában nevezték ki főpásztornak, 19 évig volt a Szeged–Csanádi Egyházmegye élén.

Szeged – Idén nemcsak könyvkirályt és könyvhercegeket avatott a Somogyi-könyvtár a városházán: megválasztották az első örökös könyvkirályt is.

A Somogyi-könyvtár idén is könyvkirályokat és könyvhercegeket avatott az ünnepi könyvhéten: azok kerülhettek közéjük, akik a tanévben a legtöbb könyvet elolvasták a számukra kijelöltek közül. A 12. birodalomalapítási és koronázási ceremóniát a városházán tartották, előtte azonban azokat köszöntötték, akik kiállták a próbákat, és ezzel megnyerték a lehetőséget, hogy táborozhassanak a Börzsönyben.

Az idei avatóünnepségen új címet is adományoztak: megválasztották az örökös könyvkirályt. Ezt a rangot az kaphatja meg, aki három éven át könyvkirályi magaslatokba jutott. Sebők Liliána Hajnalka lett az első örökös könyvkirály – a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 7. osztályos diákja saját koronát vihetett haza. Ő 110 könyv több mint 16 ezer oldalát olvasta el egy év alatt. – Tanulás után és esténként szoktam könyvet a kezembe venni, gyakorlatilag bármit. Még gyerekkönyveket is szívesen olvasok. Most viszont a Don Quijote van éppen soron – mesélte az örökös könyvkirály.

Az idei könyvkirály pontosan ugyanannyit olvasott, mint Liliána. Manqarious Sarah, a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola negyedikese, aki mellé ha felstócolnánk idén elolvasott könyveit, a kupac magasabb lenne, mint ő maga. Ő egyébként jelenleg Az üveggyerekeket bújja szabadidejében. Udvartartásukba egy alsós és egy fölsős főkönyvherceget, illetve szintén korosztályos bontásban 4-4 könyvherceget választottak. Az örökös könyvkirály pedig bronz-, ezüst- és aranylovagokká ütötte azokat, akik 3, 4 vagy 5 éve tagjai a könyves birodalomnak.

Az idei könyvkirályjátékban összesen 64-en vettek részt, minden második gyerek pedig a könyves birodalom tagjává vált.

Megjegyzés hozzáadása