Évszázadnyi vásárhelyi művészet

Több mint egy hete nyílt meg a vásárhelyi Tornyai János Múzeumban a Vásárhelyi művészélet 1900-1990 című kiállítás, amit szombaton kurátori tárlatvezetéssel ismerhettek meg az érdeklődők.

A kiállítás anyaga februártól áprilisig Budapesten, a Várkert Bazárban volt látható, és a vásárhelyi tárlatot felkeresők július végéig találkozhatnak a 20. századi festészet és szobrászat műveivel.

Nagy Imre művészettörténész, a közel 150 műtárgyat bemutató kiállítás egyik kurátora elmondta, a tárlat az első jelentős, Vásárhelyen készült képpel, Iványi Grünwald Béla Isten kardja című képének első változatával indul, amelyet a művész a Plohn-műteremben festett. Majd Rudnay Gyula, Endre Béla, Tornyai János alkotásai mutatják be a vásárhelyi festészet nagy korszakát.

Az emeleti termekben kapott helyett a kortárs egység, az 1945 utáni alkotók művei – köztük a Vásárhelyi Őszi Tárlatok előtti időszakból Frank Frigyes munkái, amelyet az Őszi Tárlatok főmezőnye követ. Céljuk az volt, hogy mind a fővárosi, mind a mostani vásárhelyi közönségnek a Tornyaival a városban elindult művészélet gazdagságát és sokszínűségét megmutassák – mondta Nagy Imre.

Megjegyzés hozzáadása