Műfordítóval dolgozott az együttes az új lemezén

Szeged – A Future Rhapsody egy tavaly alakult kéttagú szegedi elektronikus zenekar. Zenéik stílusa és témájuk egyaránt változatos. Céljuk, hogy a mindennapok történéseit megragadják és bemutassák dalaikon keresztül.

– Elektronikus zenét játszunk, de igyekszünk minden stílust felölelni – mesélte egy szegedi kávézó teraszán Vidóczy-Lövey János, a Future Rhapsody nevű együttes zenésze.

– A színpadon ketten játszunk a koncerteken: én vagyok a billentyűs, Erdei Enikő pedig az énekes. Az Átmeneti állapot című lemezünkön játszunk dark new wave, downtempo, szintipop és industrial stílusban is. Ennek a lemeznek megcsináltuk az angol verzióját, ami május 17-én jelent meg a zenei portálokon. A csapat része egy harmadik tag is, egy műfordító, akinek köszönhetően átültettük angol szövegre a zenéinket. A kéttagú felállás könnyebb, és jól együttműködünk Enikővel. Ő írja a dalszövegeket, én pedig magát a zenét. Szövegileg érintjük a társadalmi problémákat: a munka világáról, a gyermeknevelésről, drogproblémáról, a szerelemről, az élet elmúlásáról és a vallásról is beszélünk. Sok oldalról próbáljuk a mindennapokat megtalálni. Számomra az a jó zene, ami egy teljesen más világba repít el – mondta Vidóczy-Lövey János.

– A dalszövegfordítás egy nagyon kreatív és egyben nehéz feladat – fogalmazott Szűcs Balázs műfordító. – Bizonyos szempontból nehezebb, mint az összes többi fordítás. Egy szerződésnél csak tudni kell a megfelelő szakkifejezéseket, és ennyi. A dalszövegeknél viszont kiütköznek a két nyelv közötti különbségek. Volt szöveg, amivel nagyon megszenvedtem, de végül elkészült az összes. Ezek után nagy élmény a próbákon énekelve is hallani őket. És május 17-étől már lemezen is hallható – magyarázta Szűcs Balázs.

– Az élet valahogy mindig a művészetek felé terelgetett. Óvodáskoromban rengeteget rajzoltam, és az éneklés már akkor is megjelent az életemben, de ezeken kívül minden érdekelt, ami kreatív tevékenység – mesélte Erdei Enikő, a zenekar énekese.

– 14 éves koromban kezdtem el írni, amit azóta is nagy átéléssel gyakorlok, az énekléssel együtt. Én legfőképpen dalszövegíróként tartom magam számon a csapatban, az éneklés számomra egy eszköz, amivel közvetítek. Számomra a legvonzóbb a színpadi létben nem csupán a taps, hanem az is, amikor az emberek szemében láthatom a csillogást, miközben nekik éneklek, és értük zenélünk – fogalmazott a Future Rhapsody énekese.

Megjegyzés hozzáadása