Viszlát, maci: szabadon engedték a Szegedi Vadaspark vendégét a szlovák határ közelében – fotó

Szabad lett a Sándorfalván befogott országjáró medve: szerda éjszaka visszaengedték a természetbe a szlovák-magyar határtól nem messze. A több mint 10 éves, egészséges nőstény tradicionális medveélőhelyen találhat új otthonra.

Szerda éjszaka szabadon engedték azt a medvét, mely az elmúlt hetekben országos ismertségre tett szert azzal, hogy több mint 300 kilométert gyalogolt hazánkban. Az állatot – mint arról mi is beszámoltunk – Sándorfalvánál fogták be múlt hét szombaton: altatólövedékkel kábították el, mert már lakott területen belül kóborolt. Az elmúlt napokat a Szegedi Vadasparkban töltötte, ott várta, hogy egy szakértői bizottság döntsön a sorsáról.

Szerda este kilenc óra körül érkezett meg a Szeged Vadasparkból a medvét szállító láda az elengedés helyének közelébe, a szlovák-magyar határtól nem messze.

A célhoz már szakadó esőben érkezett a konvoj, talán ennek volt köszönhető, hogy a medve kicsit gondolkodott, hogy egyáltalán kimenjen-e a ládájából. Végül azonban némi noszogatás után éjféltájban meggondolta magát, és komótosan kisétált az erdőbe, ahol fél percen belül el is tűnt.

A Bükki és Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság közel 20 munkatársa vett részt az állat természetbe való visszaengedésében. Helyszínül olyan területet választottak ki, amely távol van a lakott településektől, tradicionális medveélőhely, ahol stabil medvepopuláció él és a szlovákiai medveállománnyal is szerves kapcsolatban áll.

Az orvosi vizsgálatok megállapították,

hogy egy vadon élő, több mint 10 éves egészséges nőstény medve vándorlását kísérhettük nyomon a médiának köszönhetően, amelynek további bocsai már nem várhatóak.

A nemzeti parkok szakemberei a következő időszakban folyamatosan igyekeznek majd figyelni a mozgását, s ha újból lakott települések közelébe kerülne, azonnal közbelépnek.

Megjegyzés hozzáadása