Jó a víz, tiszta és rendezett a part: ma kinyithat a strand a Maros partján

Makó – Mindkét szezon előtti mintavétel eredménye azt igazolta, hogy megfelelő a víz minősége a makói Maros-parti strandnál, így nincs akadálya a nyitásnak. Tegnap mindent előkészítettek, mától fogadják a fürdőzőket.

Nincs akadálya a Maros-parti strand megnyitásának – így összegezhető annak a tájékoztatónak a lényege, amit tegnap kaptunk a tisztiorvosi szolgálattól.

Ez azért fontos, mert mint beszámoltunk róla, sokan megdöbbenéssel fogadták, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) másik hat hazai nyílt vízi fürdőhellyel együtt a makóit is a kifogásolt kategóriába sorolta. Arról is beszámoltunk, hogy ezt a kedvezőtlen minősítést a közkedvelt strand egy két évvel ezelőtti, áradáskor vett minta alapján kapta, és ennek bélyegét még 2020-ig viselnie kell – ennek azonban nincs aktuális jelentősége.

A szakemberek június 8-án, majd 11-én – amint az szezonkezdet előtt szokás – mintát vettek a fürdőhelynél a folyóból, és a bakterológiai laborvizsgálat mindkét esetben azt igazolta, hogy a víz megfelelő minőségű.

A jó hírt Nagy Nándor, a strandot üzemeltető kommunális nkft. vezetője örömmel fogadta. Mint mondta, kollégái már jó ideje készülnek a nyitásra. Tegnap kint jártunk a strandon, és azt láttuk, tényleg minden készen áll a vendégek fogadására – még a folyóba vezető lépcsőt is a helyére rakták. A Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztály közleményében Bosnyákovics Tünde megyei tiszti főorvos tájékoztatójában azt is közölte, megtörtént a meder kötelező átvizsgálása, illetve tegnap helyszíni szemlén győződtek meg arról, hogy a partszakasz tiszta, rendezett állapotokat mutat. A fürdőhely határát, a vízben jelző bójasort ma délelőtt helyezik ki; a nyitás hivatalosan engedélyezett időpontja ma délután 2 óra.

Megjegyzés hozzáadása